Levelet írtak Tarlósnak a nagy külföldi színházak Dörner miatt
A Mitos21 nemzetközi színházi hálózat levélben fordult Tarlós Istvánhoz, Budapest főpolgármesteréhez az Új Színház vezetői kinevezésével kapcsolatban.
A Mitos21 nemzetközi színházi hálózat levélben fordult Tarlós Istvánhoz, Budapest főpolgármesteréhez az Új Színház vezetői kinevezésével kapcsolatban.
A BKV kollektív szerződésének felülvizsgálatával Budapest vezetése elemezni szeretné a cég belső szabályozási rendszerét - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
Ultimátumnak nevezte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke a főpolgármester azon lépését, hogy megszüntetik a BKV-nál a kollektív szerződéseket.
Nem terveztük, hogy a fővárost szétszedjük, Budapest a jövőben is egységes marad – mondta Kósa Lajos Az Estében.
Nem változnak a BKV tarifái 2012-ben, miután a képviselők egyhangúlag elfogadták György István ágazati főpolgármester-helyettes erre vonatkozó előterjesztését a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén. Az agglomerációba utazók jegye azonban már csak Budapesten belül érvényes, és változik a pótdíjazás is, ennek összege 33 százalékkal emelkedik.
A jövő évi budapesti víz- és csatornadíjakról, új tömegközlekedési jegy- és kedvezménytípusokról, valamint két pesterzsébeti szakiskola tanulóinak átvételéről dönthet szerdán a Fővárosi Közgyűlés.
Az egységes fővárost nevezte a felemelkedés alapjának Tarlós István főpolgármester a Heti Válasz "Budapest új dimenziói" címmel rendezett konferenciáján kedden. Megjegyezte: bízik a honatyák, a kormány és a miniszterelnök "bölcs előrelátásában és belátásában", hogy nem hagyják a fővárost "huszonhárom, együtt működésképtelen településre szaggatni".
Tarlós István főpolgármester szerint Kósa Lajos és a társelőterjesztők valóban nem azt írják az önkormányzati törvényhez benyújtott módosító indítványukban, hogy Budapestet megyének nyilvánítanák, hanem azt, hogy területi önkormányzatnak, ami a megye.
Nagyon rafinált módosító indítványt nyújtott be a Fidesz az önkormányzati törvényhez, mely felszámolná az egységes fővárost – mondta Tarlós István a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában.
Nincs olyan javaslat, amely Budapestet megyének nyilvánítaná - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke Tarlós István főpolgármester szavaira reagálva.
Január második felében sztrájk lehet a BKV-nál, ha a cég felmondja az érvényben lévő kollektív szerződést - mondta a BKV egyik érdekvédelmi szövetségének elnöke.
Budapestnek öt központi kórházra volna szüksége, ennek bázisa többnyire adott - mondta Tarlós István főpolgármester hétfőn, miután látogatást tett az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Központi Mentőállomásán.
Aláírta a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep átadás-átvételéről szóló megállapodást Tarlós István főpolgármester és a francia tulajdoni körű Csepel 2005 FH Konzorcium pénteken Budapesten, ezzel a csepeli szennyvíztisztító teljes tulajdonjoga és üzemeltetése december 1-jétől a fővároshoz kerül.
Hivatalosan is megnyílt a 13. Budapesti Karácsonyi Vásár: Tarlós István főpolgármester csütörtök este a Vörösmarty téren felkapcsolta a város ünnepi díszkivilágítását.
Az MSZP tárgyalásokat kezdeményez Tarlós István főpolgármester, Orbán Viktor miniszterelnök és Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője, korábbi kormánybiztos között a BKV finanszírozásának rendezéséről.
A személyszállítási törvény indirekt eszközökkel csökkentheti a létszámot, emellett egységes járműméretet, környezetvédelmi besorolást és színezést írhat majd elő.
Utoljára menti meg az állam a súlyosan eladósodott BKV-t idén, nincs több köre a fővárosnak – mondta a hvg.hu-nak egy kormányzati forrás annak kapcsán, hogy Tarlós István kétségbeesett levelet írt Orbán Viktornak. Mindeközben a főpolgármester türelme is kezd elfogyni, a fővárosi tömegközlekedés finanszírozására kitalált közlekedési adóból a jelek szerint nem lesz semmi.
A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetsége (KEKSZ) Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármesterrel tárgyalna a BKV átalakításáról, illetve a kollektív szerződésről.
Sürgős segítséget kér a BKV helyzetének kiegyensúlyozásához Orbán Viktor miniszterelnöktől Tarlós István főpolgármester. A városvezető kormányfőnek írt levele szerint ha nem teljesül a kérése, akkor a tömegközlekedési társaság "egészen rövid időn belül működés- és fizetésképtelenné válik, és nem lesz képes alapvető feladatát megoldani".
Budapesten nincs szükség a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartására, ezért Tarlós István főpolgármester azt megszünteti - közölte vasárnapra virradóra a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága.